Hamarosan bemutatkozik a Samsung Galaxy A11, a világszerte nagyon népszerű A10 utódja.

Egyelőre render fotót kaptunk a Galaxy A11-ről, így képet kaphatunk arról, mit tartanak majd kezükben milliók. A Samsung tavaly újította meg teljesen több termékcsaládját, ezzel a racionalizálással együtt pedig meglepő módon az új A széria kifejezetten elérhető árú lett a kínálatban a korábbiakhoz képest. Nem véletlen, hogy sokan döntöttek a nagy név mellett, még ha a legolcsóbb, A10-et is választották.

Akárcsak elődje, a Galaxy A11 is műanyag burkolatot és LCD kijelzőt kap. Ez utóbbi viszont már kijelző lyukkal rendelkezik, a bal felső sarokba kerül a 8 megapixeles szelfi kamera. A hátlapon három darab – egy 13, egy 5 és egy 2 megapixeles – érzékelő dolgozik, így eggyel több található rajta, mint a tavalyi modellen. A kijelző 6.2 col, a felbontás HD+, kategóriájának megfelel. A burkolat alatt a hatalmas, 5000 mAh-s akkumulátor dolgozik.

Mellette egy Exynos 7 szériás lapkakészlet, valamint 3 gigabájt RAM és 64 gigabájt, tovább bővíthető tárhely található, kifejezetten erős összeállítás egy igazán büdzsé mobil esetében. A képen látható A11 megegyezik az amerikai hatóságoknál járt példánnyal, így megerősítettnek tekinthetjük a fenti információkat és a dizájnt is.

Forrás: https://www.telefonguru.hu/hir/megujul_a_samsung_legnepszerubb_olcso_mobilja_2020-03-02